Máshol csalódott, nálunk vásárolt franciaágyat


Minap olyan vásárlóhoz volt szerencsénk, akinek sajnos nagy rossz tapasztalatai voltak franciaágy vásárlás terén. Becsapták már máshol, próbált javítani a helyzeten, de még többe került a mutatvány így, ami nem jött be, és nálunk kötött ki. A történet lényege, hogy olyan franciaágyat vett, aminek a kárpitozása 4 hónap után felfeslett. Hiába kért rá garanciális javítást, nem adtak neki, ezután kárpitos áthúzta neki mindennel együtt 45eFt-ért, majd rá 2 hónapra az ágykeret egyik tartódarabja reccsent ketté. Mint kiderült, ahol a legnagyobb terhelés volt a szerkezeten, ott "valami" megfontolásból egy vékony fenyőlécet alkalmaztak. A cég persze már megszűnt ekkor... Ezután jött hozzánk egy újabb franciaágyhoz a csalódott vásárló, akit nem volt könnyű meggyőznünk, hogy minket válasszon, tőlünk vásároljon egy ágyat, de sikerült.


Amit neki is elmutogattunk részletesen, illetve amire figyelni kell, azt most leírjuk, hogy más ne essen bele egy ilyen csapdába.


Kezdjük az alapoktól, a legfontosabb a franciaágy szerkezete. Ez csak és kizárólag kemény, valamiféle nemes fából legyen (vagy fémből), de semmiképpen se puhafából! A puhafa, ha önmagában még elég erős is lenne (megvan a kellő anyagvastagság), akkor legtöbbször az összefogatásoknál nem fektetnek elég energiát a csavarok nyíróerőinek eloszlatásának kialakítására, legtöbb esetben "nyersen" van benne a csavar, egy kisebb alátéttel. Garantált a csavar kiszakadása pár hónap után. A fenti esetből az is kiderül, hogy előfordul, hogy míg a külső, látható részek szépen kidolgozottak és valóban kemény fából vannak, addig a belső részek van, hogy egyszerűen a spórolás jegyében állnak, és ott már alkalmaznak mindenféle fát. Pár éve láttunk olyan "bútoros üzemet", ahol még a hulladék, megmaradt széleket is felhasználták belső merevítéseknek. Gondolhatjuk mennyire volt tartós az ilyen konstrukció. Ne féljünk a vásárláskor komolyan átnézni a franciaágyat: másszunk be alá, billentsünk meg, emeljük fel egy kicsit, tapogassuk végig stb... Nem elég, hogy jól néz ki, és látszólag strapabíró, valójában is annak kell lennie!


Kérdezzünk rá a kárpit milyenségére, annak származási helyére, az anyag típusára, hiszen nem mindegy, hogy egy mesteranyagot, vagy valamilyen olcsó kínai plédet férceltek fel. Azt is vizsgáljuk meg, hogy a kárpitozás minősége milyen: az illesztések, szélek miről árulkodnak? Vannak-e hézagok, tökéletes-e az illesztés? Csak a minőségi kárpitozásút vegyük meg! (Vagy, ha nem látunk komolyabb hibát, és nagyon tetszik a bútor, akkor próbáljunk meg alkudni!).


Fejtámla rész: mennyire kényelmes, mennyire kidolgozott? Kapható-e hozzá díszpárna? Esetleg többfajta matraccal is kapható? Apróságok, de a minőségről árulkodnak. Egy komoly franciaágy üzletben lehet rendelni, és átalakíttatni is. Kérdezzünk rá akkor is, ha nem akarunk sem rendelni, sem átalakíttatni, mert egy pozitív válasz esetén azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mind az eladó cég, mind a franciaágyat gyártó asztalos üzem hosszútávra tervez, van elég kapacitásuk és érdemes lehet üzletet kötni velük.


Az alapvető szabályok ezek, aki kíváncsi a részletekre, jöjjön el hozzánk és készségesen bemutatunk minden franciaágyunkat :)



Üzletünk SZINTE NAGYKER ÁRAKON árul minőségi franciaágyakat és matracokat, széles választékban. Tekintsd meg a kínálatot!

Címkék: